Kecskeméti kirándulás

A Kecskemétfilm Kft. Magyarország első animációs filmstúdiójának, az 1957-ben magalakult Pannónia Filmstúdiónak a vidéki stúdióegysége. Az 1971-ben alakult kft. Magyarország egyik vezető animációs filmstúdiója. Fennállása óta több mint 250 film alkotja repertoárját, több mint félszáz díjat nyert különböző nemzetközi filmfesztiválokon. A Kecskemétfilm dolgozói animációs filmeken kívül készítenek művészi rövidfilmeket, sorozatokat, oktató-és reklámfilmeket.

A filmműhely legnagyobb sikere a Vízipók-Csodapók volt, melyet 45 országban vetítettek, mozi változatát pedig több mint 1 millióan látták. Ezen kívül számos örökemlékű sorozatot is a kecskeméti filmeseknek köszönhetünk, pl. a ?Magyar Népmesék?, a ?Mondák a magyar történelemből?, a ?Mesék Mátyás királyról? és a ?Leo és Fred? című alkotások. A minden idők legnagyobb költségvetésű európai animációs játékfilmnek tartott ?A Majmok kastélya? című szuperprodukció is a Kecskemétfilm falai között készült.

2015. február 12-én iskolánk diákjainak lehetőségük nyílt részt venni egy kecskeméti kiránduláson, mely során betekintést nyerhettek a filmstúdió munkájába.

kecskemet1 
kecskemet2  kecskemet3 

Élménybeszámoló:

Reggel a porta mellett volt a gyülekező, majd névsorolvasás, végül beszállás a buszba. Az út Kecskemét felé nagyon halkan, mondhatni unalmasan telt el. Mindenki elfoglalta magát valamivel, de senki sem beszélgetett a másikkal.

Amikor megérkeztünk a stúdió épületébe, ámulattal néztük a kézzel készített, gyönyörű rajzokat a falon. Egy közepes hosszúságú folyosón mentük végig, majd bementünk egy terembe, ahol kezdődött az előadás. Nagyon sok érdekességet tudtunk meg a stúdióval kapcsolatban és az animálásról, a mesékről is. Néztünk közben meséket, rajzfilmeket, melyek nagyon érdekesek voltak.

A 3D-s műhelyben megmutatták nekünk az animálás titkait, melyről szerintem nagyon sokan azt hittük, hogy elképesztően bonyolult, és, hogy ilyet csak valami elképesztő programmal lehet elkészíteni. Kiderült azonban, hogy mindez meglepően egyszerű lehetett egy olyan ember számára, aki rutinosan mozog a számítógépek világában (Y generáció pl.). Ezután kérdezhettünk erről a szakmáról. Érdekelt minket, hogy milyen végzettséggel kell rendelkezni, mennyire kell otthon lenni a számítógépek használatában ahhoz, hogy valaki a stúdióban dolgozhasson. Meglepő volt számunkra, egy 2 éves OKJ-s képzés elvégzésére van szükség, a szakma fortélyait 2-3 év alatt el lehet sajátítani.

 A stúdiólátogatás után Kecskemét városát csodálhattuk meg. Úgy éreztük, hogy Miskolchoz képest ez a város egy megapolisz, nagy, tiszta és szép település. A városnézés után hazaindultunk. A visszafelé vezető út már sokkal viccesebb, beszélgetősebb volt, mint az odavezető.

Nagyon érdekes világgal ismerkedtünk meg, ismereteink bővültek a kirándulás során.

Diáktársaink gondolatai:

Sándor Dávid: azért mentem a rajzfilmstúdióba, mert már kicsi koromtól kezdve a mesék és animék megszállottja vagyok. Érdekelt, hogyan is készülnek azok a mesék, amelyek lekötik a figyelmemet.

Magyari Balázs: Nagyon jó volt! Tanulságos volt, sok mindent megtudtam a stúdió történelméről és azzal kapcsolatban, hogyan készülnek a rajzfilmek.

Lipcsey Regina: Mivel szeretek online játékokkal játszani, mindig is kíváncsi voltam arra, hogyan lehet animálni. A kirándulás segítségével nagyon sok mindent megtudhattam erről a világról.

 

Kőműves Bence és Lipcsey Anna 7. a